1041 Budapest Árpád út 88 (Bejárat a Lebstück Mária utcából)


+36/70-5004001
| info@motostyling.hu

Híreink

Választhatsz kategóriát is:

Beszámolók Interjúk Újdonságok Események Tesztek Túrák

Kovács Bálint: újabb ötödik hely Katarban

Kovács Bálint: újabb ötödik hely Katarban kép Felemás eredménnyel zárta Kovács Bálint a katari nemzetközi bajnokság Superstock 600-as kategória negyedik versenyhétvégéjét. A H-Moto Team 16 éves tehetsége az elsõ futamon hatalmasat küzdve végül az ötödik helyen zárt, ám sajnos a másodikon a megismételt rajtot követõen egy technikai probléma miatt kiállni kényszerült, így jelenleg összetettben a hatodik pozícióban várja a hétvégi zárófordulót.

Kakuszi Ádám célba veszi az élmezõnyt

Kakuszi Ádám célba veszi az élmezõnyt kép A H-Moto Team újabb versenyzõje kezdte meg az idei felkészülésének utolsó szakaszát. Kakuszi Ádám a tavalyi tanulóévet követõen idén is az egyik legerõsebb nemzetközi utánpótlás bajnokságban, a német ADAC Junior Cup-ban áll rajthoz. A fiatal tehetség az elmúlt napokban részt vett a sorozat hivatalos tesztjén az olaszországi Misanóban, ahol a három nap alatt nemcsak a 2018-as versenymotorjával, hanem a Bridgestone új abroncsaival is megismerkedett, és jelentõsen fejlõdött az edzések végére

Kisebb csapattal, de nagy reményekkel vág a 2018-as évnek a H-Moto Team

Kisebb csapattal, de nagy reményekkel vág a 2018-as évnek a H-Moto Team kép Immár lehullott a függöny minden titokról, így pontosan tudható, hogy kikbõl áll 2018-ban a H-Moto Team, valamint az, miszerint versenyzõi mely bajnokságokban állnak rajthoz az idei szezonban.

Hatalmas lehetõség kapujához ért Katarban a 220 Volt H-Moto Team fiatal versenyzõje

Hatalmas lehetõség kapujához ért Katarban a 220 Volt H-Moto Team fiatal versenyzõje kép Pályafutása eddigi legnagyobb fordulópontjához érkezett el Kovács Bálint. A 220 Volt H-Moto Team fiatal motorosa egy teljes szezont versenyezhet végig a katari nemzetközi bajnokság Superstock 600-as kategóriájában, azaz most decembertõl egészen a tavasz kezdetéig ideális körülmények között készülhet fel a 2018-as szezonjára. Bálint már tesztelt a dohai pályán, és a hétvégi duplafutamos versenyen már igazolhatja is a tehetségét.

Az Indián Bonneville útja tovább folytatódik Munro szellemében.

Az Indián Bonneville útja tovább folytatódik Munro szellemében. kép A legenda tovább él...

Laller Gyõzelem vagy halál

Laller  Gyõzelem vagy halál kép Legutóbb még a Dakar Rallys indulás bizonytalanságáról számolt be Horváth Lajos. Nos a helyzet számottevõen nem változott, továbbra is veszélyben van a Dél-Amerikai megmérettetés. Azonban némi pozitívum és elõrelépés mégiscsak történt az ügyben, és ez hajtja most Lallert.

Megvan Gyutai Adrián elsõ futamgyõzelme a Superbike kategóriában

Megvan Gyutai Adrián elsõ futamgyõzelme a Superbike kategóriában kép Gyutai Adrián az elmúlt hétvégén, a Pannoniaringen folytatta felkészülését az új kategóriában, a Superbike-ban egy BSB-ben szereplõ csapat, a MAR Kawasaki segítségével.

11. Motoros Búcsú Rövid Beszámolója

11. Motoros Búcsú Rövid Beszámolója kép Ismét eltelt egy újabb motoros búcsú, teli jó érzésekkel, pozitív gondolatokkal, sok-sok élménnyel. Mint ahogyan a megnyitó részében is elhangzott, jó érzés régi, mondhatni ismerõs arcokat látni, s persze újabb személyeket! Az elmúlt nap megmutatta, hogy sok kedves emléket õrizünk magunkban, s ez a két nap csak gazdagodott. Az Alapítvány és a szervezõk köszönettel tartoznak nektek motoros barátaink a sok dicséretért, a jelenlétért és köszönet az elõadóknak, hogy érdekesebbé tették a napokat!

Újra együtt száguldanak a rallye és a terep-rallye legjobbjai

Újra együtt száguldanak a rallye és a terep-rallye legjobbjai kép Kevesebb, mint két hét múlva – május 19-én és 20-án – elrajtol a Közép-Európai Zóna Bajnokság negyedik, és a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság idei második futama, a Riverside Baja. A verseny érdekessége, hogy ezúttal majd egy napon keresztül ugyanazokon a pályákon száguldoznak a résztvevõk, mint a Magyar Rallye Bajnokság harmadik állomásának versenyzõi.

A tisztes helytállás a cél Nürburgringen

A tisztes helytállás a cél Nürburgringen kép A hétvégén Németország felé veszi az irányt a 220 Volt H-Moto Team, ugyanis a nürburgringi pályán rendezik a német nemzeti bajnokság, az IDM szezonnyitóját. Györfi Alen a Supersport 600-ban, Bódis Richárd a Superbike kategóriában, míg a fiatal Kovács Bálint a Suzuki GSX-R 1000 Cup-ban áll rajthoz. Az utazó csapat azonban nem teljes: Gyutai Adrián betegsége miatt kihagyja a szezonnyitót.