kuit

Régen készültünk már Május elsejére. Kunmadarason az igazi cél a Stunt bajnokság volt. Szeretjük ezeket a srácokat. Soha nem fogunk úgy motorozni mint õk. Pedig mindig szerettünk volna. Szeretem nézni, lefényképezni, végigvideózni az egészet, hogy megoszthassam a világgal. Most történetesen nincs mivel fényképezni, videózni. Csak a telefonjaink lennének. Meg egyébként is, idén még egy Dobogókõ-Esztergom-Szlovákia-Börzsöny csavargáson kívül nem motoroztunk egy jót idén. A gyorsulás sem érdekel igazán. Ezek motoszkáltak a fejünkben. Nekem meg fõleg a kanyargás szeretete. Reggel induláskor ezért úgy döntöttünk, a Mátra felé indulunk, aztán meglátjuk...

Általában én megyek elõl. A régebbi munkámból adódóan elég jól ismerem az országot. A fõbb utakon az ország nagy részén jól kiismerem magam. Ezért unom is a fõutakat. Igyekszem mindig olyan utakon menni, ahol még korábban nem jártam. Így esett meg, hogy nem a 3-ason mentünk. Inkább Pécelen, és Isaszegen át Gödöllõ felé indultunk. Aztán Isaszegen egy szimpi keresztezõdésben ki volt írva, hogy jobbra valami.. Ennél jobbat nem is tudnék, irány jobbra. Zsámbokon át Turára keveredtünk. Itt a kastély helyét jelzõ táblát látva elgondolkodtam, hogy esetleg megnézhetnénk. De még alig jöttünk, ezer más lehetõségünk van. Ezt majd máskor. Hatvanban tankoltunk egyet. A 3-as most sem lett szimpatikusabb, így hát Salgótarján felé vettük az irányt. Hatvanban egy olyan úton mentünk, ami régen még nem is létezett. Egy elkerülõ út kamionoknak. Legalább a város kimaradt. Az emlékeim szerint lesz majd egy tábla, hogy jobbra Galyatetõ. Arra nagyon rég jártam. Tehát ez lett a terv. De a 21-es út mostanság káosz állapotban van. Mindenhol széttúrva, a forgalom össze-vissza terelve. Kezdtem bepöccenni. Aztán megláttam egy táblát, miszerint jobbra Gyöngyös. Nem gondoltam végig, kanyarodtam, csak szabaduljunk az útfelbontásoktól. Nem rossz út, de nagyjából a hegy lábánál végigfutó, nem túl izgalmas út.

Az útvonal

Aztán odaértünk Gyöngyöshöz. Mi jön most? Át a városon, a megszokott fõútra, ami igazán jó hely, de már jártam ott párszor. Nem vonzz ez a lehetõség sem. Erre megint feltûnt egy tábla: Balra a gyöngyösi állatkert, és Gyöngyösoroszi. Ez jól hangzik. Fogalmam sincs mi van arra, de észak felé a hegyek, ez biztos. Mondanom se kell, kanyarodtunk. Átmentünk egy szokásos kis falun. Aztán kezdett fura érzésem lenni. Az erdõben egyre keskenyedõ út mentén furcsa építmények tûntek fel. Hol egy üres víztározó, hol egy elhagyott gyárépület, hol egy olyan iskola-forma valami. Kicsit olyan volt, mint egy horror filmben. Minden elhagyatott. Egyre nagyobb az erdõ csendje, amit csak mi verünk fel. Aztán egy hurokhoz értünk, ahol körbe kellett mennünk. Ez a busz végállomása. Itt visszafordul. A tovább vezetõ út meredeken fel indul tovább. Megnéztem a GPS-t. A semmi közepén állunk. Utat csak messze jelöl. A tovább vezetõ út elején táblák. Teherautóval behajtani tilos. Úthibák: A következõ 6 km télen néha járhatatlan, karbantartása nem biztosított. Ránézésre amolyan régi, gödrös makadámútnak tûnik. Vállaltam a felderítõ szerepet. Egy darabon felmentem. Rettenetes, de járható. Visszamentem Csabiért. Megbeszéltük: Megpróbálunk végigmenni rajta: Elõre 6 km rossz út, és aztán nem messze Galyatetõ, vissza meg Gyöngyös, és csupa nem túl izgalmas rész. Ez elsõ „eltévedésem” színhelye.

A Károlytárói kalandos út

Az út állapota borzalmas. Nem tudni, hogy valaha aszfalt volt, és így összetöredezett, vagy eleve ilyennek épült makadám út. Ha valakit kíváncsivá tett ez az iromány, és szeretné megnézni ezt az utat, az lehetõleg komolyabb terepmotorral tegye. Mi a böhöm naked-ekkel kb 20-as tempóval battyogtunk, de idõnként hihetetlen kilátásban volt részünk. A tötymörgést nehezen tûrõ motorok, és a természet hívó szava is indokolta, hogy megálljunk kicsit. Hallgattuk az erdõ csendjét. Különleges élmény. Aztán óráknak tûnõ kavicsok közt egyensúlyozás után kijutottunk a megcélzott útra, arccal Galyatetõ felé. Párszáz méter után jobbra egy nagy terasz szerû, természet adta parkoló tûnt fel, mögötte a legdurvább kilátás. A hely neve, ha jól gugliztam ki: Bagolyirtás. Hát itt tátottuk a szánkat egy darabig.

Panoráma

Parkoló Magyarország tetéjén

Láttuk a völgyet ahonnan jöttünk víztározóstul, gyárastul, meg a gerincet, amin feljutottunk ide. Meg Magyarországot, a horizontot. Felemelõ érzés.

Aztán mikor sikerült visszazökkenni a valóságba, tovább indultunk. Galyatetõnél tettünk egy kitérõt, de csak egy nagy parkoló van ott egy szállodával. Meg se álltunk, visszafordultunk. Annyit azért felfogtam a dologból, hogy ez a szálloda szerepelt egy régi, háború elõtti magyar filmben. Akkortájt a filmekben a gyenge nyersanyag miatt ritka volt a stúdión kívüli, szabadtéri jelenet. De ez a szálloda szerepelt benne- És csontra ilyen volt az 1930-as években is. Na de irány tovább. Innen lefelé vezet az út Parádsasvár felé, iszonyú jó ívû kanyarokkal. Nagyon jól esett. De ez még csak a bemelegítés. Recsken, Sirokon át Egerig viszonylag érdektelenebb az út. Bár Csabi szavaival élve: Mikor azt éreztük, milyen jól megyünk, úgy kanyargunk ,mint a MotoGP-versenyzõk, mindig jött egy motoros, aki megmutatta, hogy kell ezt igazán jól. De mi élveztük.

Aztán Eger után irány Lilafüred, végig a hegyen. Szerintem Magyarországon nincs jobb motoros útvonal. Annak legalábbis, aki úgy szeret kanyarodni, mint én. A korábbi évekhez képest az út is elfogadhatóbb, bár még mindig az a legnagyobb, baj, hogy egyenlõtlen az aszfalt minõsége. Aztán Lilafüreden ebéd. Terasz, zseniális kilátással, jó kajával.

Parkoló motorok az étterem mellett

A tó

A kihagyhatatlan lilafüredi pisztráng

Ebéd, kis pihenés, dumálás, aztán séta a vízeséshez.

Lilafüredi vízesés

A pár évvel korábbihoz képest gyönyörûen felújították a helyet. Kár lenne kihagyni.

De gondolkodjunk a további útvonalon, mert igencsak délután van már. Mehetünk vissza is a szerpentinen. Csábító, de hosszú, és fárasztó. Mehetünk a hármason, de az uncsi. Mehetnénk be Miskolcra, és kerülhetnénk egyet észak felõl. Ott egyenesebb az út, de mégis hegyi jellegû, azt hiszem. Erre feltûnt ott a tó végénél, hogy melette a felfelé vezetõ út nem csak a pisztrángtelepre visz, hanem tovább is. Nézzük meg azt, még sose jártam arra. Szûkös, kicsit vacak út fel a hegyre. Aztán egy keresztezõdés.

2. eltévedés: Bánkút

Hirtelen dönteni kell, legyen balra. Innen megint botrány szar út. De néha jönnek autók, tehát valahova vezet. Menjünk. Elmotorzva rengeteg parkoló autó, és egy szálloda mellett, megint egész keskeny útra keveredtünk. Újabb keresztezõdés, újabb bal kanyar, és a bánkúti sífelvonó felsõ végén kötöttünk ki, ahol vége az útnak. Az utóbbi keresztezõdéstõl a másik irányba is sorompó kb 1 km-re. Ennek fele se tréfa, fogytán a benzin, fáradt vagyok, kezd beborulni. Tehát ki fog fogyni a benzin, gyaloglunk az erdei viharban, és miután belénk vágott a villám, a medvék boldogan eszik majd meg jól átsült testünket. Szóval elõ a túlélõ GPS-szel. És milyen meglepõ: A nagy zöld semmi közepén állunk. Út nincs. Az elsõ keresztezõdésnél jobbra kellett volna menni, és a szállodán túl ez már nincs, úgyse vezet sehova. Szóval irány vissza: Lassan, mert szar az út, de gyorsan mert fáradunk, és jön az esõ. És persze takarékosan, mert fogy a benzin.
Rettenetes utakon aztán lejutottunk Mályinkára, onnan meg a kezdõdõ esõben az utolsó csepp naftánkkal Egerbe. Tankoltunk, az esõ esik. De nem adjuk fel, nem akarunk éjjel hazajutni. Irány a 3-as út, nagy gáz, bár egy sportmotoros még megmutatta mi a nagy tempó szerinte. Gödöllõnél technikai szünet, kis kitérõ a 16.kerületi Szamóca fagyizóba, egy somlóira az egészséges vacsora jegyében. És hulla fáradtan ágyba rogyás. Jól esett az eltévedés, és visszatalálás élménye. A csavargás az erdõben.
Csabi szerint vennünk kellene valami strapabíró túraendurókat, ha ilyen kalandvágyó maradok..

Bjmedve
www.facebook.com/mwbjmedve